Csillagterelő

Az úgy volt, hogy gyerekkoromban az anyukám gyakran hívott "Csillagom"-nak, és ahogy az a családjainkból hozott megszokásokkal gyakran megesik, azt vettem észre, hogy én is "Csillagozom" a gyerekeimet.
Ezek a Csillagok négy éve kezdtek el megérkezni hozzánk. Először Áron, majd Sára, hamarosan pedig kishúguk, Hanna érkezik.

Én mindeközben olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a teljes életmódváltás mellett - vagyis a Csillagok életünkbe csöppenésével és az anyasággá válás sokszínűségének megélésével - nem kellett lemondanom sem a tanulmányaimról, sem a munkámról, amiből épp annyit végezhettem, amennyi a Csillagok terelése mellett még jókedvvel belefért az életembe.

Nem is olyan régen kezdett el foglalkoztatni a gondolat,- talán a nagycsaláddá válásunk hatására, hogy ha úgy alakult, hogy pillanatnyilag főállásom az anyaság, akkor mennyire vagyok mindebben képzett, mennyire tartok lépést a fejlődéslélektannal, mennyire kreatívak a nevelési eszközeim, stb. Megtapasztaltam, hogy sok minden jól megy ösztönösen, meg azt is, hogy a meglevő nevelési eszközkészletem időnként teljesen véges, és egyedül rajtam áll, hogy újragondolok-e már bejáratott sémákat annak reményében, hogy a családommal, gyerekeimmel együtt töltött értékes idő még jobb legyen mindannyiunknak. 

Biztosan nem vagyok egyedül abban, hogy szeretném jól csinálni ezt az életre szóló kalandot és egyre jobban foglalkoztat az, hogy mitől is lesz ez még jobb? Átgondoltabb, kreatívabb, spontánabb, játékosabb? Hogy életem egyik legnagyobb küldetésére hogyan fogok visszagondolni 20 év múlva?

Jó lesz egy kicsit újra végiggondolni a sarokköveimet :)